Nádas Nóra
Bölcsődés nevelő
Brief info
Budapesten születtem. 15 éves koromban a családommal együtt kerültem ki Németországba, ott jártam nyelviskolába, majd iskolába két éven keresztül. Ez az élmény, egy másik kultúra és ezzel együtt egy új nyelv megismerése kinyitotta előttem a világot.
Az iskolában először orosz, majd angol nyelvet is tanultam, valamint az érettségivel egy időben felsőfokú német és idegenvezető vizsgát is tettem.
1996-ban a Veszprémi Egyetem német tanár szakán diplomáztam, a veszprémi Lovassy László Gimnáziumban gyakorló tanítottam, majd egy ideig Budapesten a Szabó Ervin Gimnáziumban.
Ezt követően közel 4 évig Angliában dolgoztam családoknál au-pairként és segítettem a családoknak a gyerekek – 2-13 éves korig - körüli napi teendőkben. Ez alatt kint nyelviskolába jártam és letettem a Cambridge Proficiency nyelvvizsgát.
Magyarországon nyelviskolákban és cégeknél (Nemzeti Autópálya Rt., Kékkúti ásványvíz, Sanoma) angol nyelvet tanítottam és mellette idegen vezettem is Magyarországon és Európa szerte.
2008-ban született meg a kislányom és szerencsére sok időt tudtam vele tölteni a független munkám mellett. Az ő révén kerültem kapcsolatba a Kinderzentrummal.
Örömmel tölt el a kicsikkel való foglalkozás és, hogy közben én is mindig valami újat tanulhatok.