Nagy Lilla

német nyelvű gyakornok

Nagy Lilla vagyok, 2001-ben születtem.
Születésem óta Budakeszin élek. Családon német nemzetiségi származású, így a német nemzetiségi
hagyományokkal már kisgyermek koromban megismerkedtem, ezeket, azóta is családommal együtt
ápoljuk.
Már egészen kicsi korom óta tudom, hogy gyerekekkel szeretnék foglalkozni, így céltudatosan el is
tudtam indulni ezen az úton.
2019-ben érettségiztem a Prohászka Ottokár Katolikus Gimnáziumban, majd megkezdtem
tanulmányaimat a Károli Gáspár Református Egyetem óvodapedagógus szakán.
Úgy érzem, hogy az egyetem tanárai, és a Kinderzentrum kezei között szeretetteljes, gondoskodó
pedagógus válhat belőlem.
Gimnáziumban angolt és németet tanultam.
Egyetemi tanulmányaim mellett a Budakeszi Czövek Erna Zeneiskola növendéke vagyok 12 éve. A
Budakeszi Hagyományőrző Kör fúvószenekarában játszom, és a Budakeszi református cserkészcsapat
aktív tagja vagyok, ahol vezető tisztséget töltök be.
Célom, hogy a gyerekekkel együtt töltött időben a gyerekek és én is jól érezzük magunkat,
mindeközben pedig játékosan és felelősségteljesen nevelgessem őket.

2092 Budakeszi, Fő u. 178.
Hívj most+36 70-235-3637

Kinderzentrum©. Minden jog fenntartva:  Impresszum

Graphical.hu